Bálint János és a Csíki Kamarazenekar
hangverseny
Különleges hangverseny helyszíne lesz a Csíki Mozi színpada! Különleges, mert ezúttal a fuvola kerül a középpontba, amelyet Bálint János nemzetközileg elismert előadóművész szólaltat majd meg. Viszont a megszólaló művek tekintetében is csemegének számít majd, hiszen a zeneirodalom olyan kompozícióit hallhatjuk, amelyek minden oldalról megvilágítják a hangszer lehetőségeit és játékosának bámulatos előadásmódját egyaránt.
Bálint János Hódmezővásárhelyen született 1961-ben. Ott kezdett foglalkozni a zongorával és a fuvolával. 1975–1979 között a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola fuvola szakán dr. Sebestyén István és Lars Zoltán oktatta. 1979–1984 között a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt Kovács Lóránt tanítványaként. Több magyarországi zenekar tagja volt, mint például a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara vagy a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Emellett tanított többek között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, de a római Respighi Academián, a rovigói Zeneakadémián és a szintén olaszországi Imolán is. Koncertezett többek közt Ausztriában, Olaszországban, Luxemburgban. Olyan művészekkel dolgozott együtt, mint például Schiff András, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós és Vásáry Tamás. 1994-ben Artisjus-, 2008-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.
A Csíki Mozi színpadán a következő művek csendülnek majd fel:
- Vivaldi: „Nyár” – fuvolára és vonószenekarra alkalmazva
- Ph. E. Bach: d-moll fuvolaverseny
- Marcello: Introduzione, Aria e Presto
- Sz. Rahmanyinoff: Vocalise – fuvolára és vonószenekarra alkalmazva
- G. Bizet – F. Borne: Carmen-fantázia
A teljes árú jegy 30 lejbe, a kedvezményes jegy 20 lejbe kerül, amelyet a Csíki Mozi jegypénztárában elővételben vagy az előadás előtt egy órával lehet megvásárolni.
Bővebben